Ingyen szállítás 10.000 Ft felett! 

Vászonfotók effektezett fényképekből

Egy teljesen átlagos képből néhány kattintással igazán egyedi, ütős végeredmény hozható ki. Ehhez nem is kell nagy szakértelem, csak néhány képszerkesztő program ismerete szükséges. Nem is fontos, hogy Photoshop legyen. Ma már sokféle, akár ingyenes program is rendelkezésedre áll, próbáld ki, kísérletezz!


A következőkben arról szeretnék írni néhány sort, hogy ha van egy képünk, amihez kedves emlékeink kötődnek, de a fotó nem sikerült tökéletesen, vagy egyszerűen csak szeretnénk különlegesebbé varázsolni képeinket, akkor milyen lehetőségeket kínál számunkra a technika ördöge.

 

Most nem a retusálásról fogok írni, tehát aki kilókat vagy éveket szeretne lefaragni a fényképen szereplő önmagáról az itt nem fogja megtalálni a választ, igaz kétségtelen, hogy ma már ennek sincs akadálya a képszerkesztő programok segítségével.

 

Itt halkan megjegyezném, hogy ez nem csak manapság van így, hiszen hagyományos előhívás során is van lehetőség némi csalásra. Sokan, például Munkácsi Márton már a század elején ismerték ezeket a trükköket, és éltek is velük a divatfotókon.

 

De térjünk vissza eredeti témánkhoz, az egyszerű effektekhez!

Egyedivé tehetjük velük saját fótóinkat, vagy az internetről letöltött képeket.

 

Az egyik legegyszerűbb módja egy kép megváltoztatásának, ha fekete-fehérré vagy szépiává változtatjuk.

 

vászonkép effekttel

 

Néhány kattintással egészen más kép tárul elénk.

 

Ezekben az esetekben pikánsabb végeredményt érhetünk el, ha a kép valamelyik domináns, élénk színű elemét meghagyjuk eredeti színben.

 

vászonfotó effekt - piros postaláda

 

Vonzza a tekintetet a piros/sárga/kék vagy egyéb erőteljes szín, ami vibrál, és új életre kel a szürke árnyalatok között. Erőteljes hatás érhető el a jól megválasztott kiemeléssel.

 

Ebben az esetben is alkalmazhatjuk azt, hogy 1-1 színt másikra cserélünk a képen. Lehetőség van arra, hogy teljesen kicseréljünk 1-1 színt, például zöldet könnyedén módosíthatunk kékké, de ha csak erősebbé, élénkebbé szeretnénk tenni valamelyik színt, akkor azt is megtehetjük.

 

vászonfotó effekttel

 

Például, ha szemszínünk jellegzetes színű, mondjuk rikító zöld, viszont ezt a fotó nem adja vissza, akkor képszerkesztővel ezen változtathatunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A háttér is módosítható

Ugyanezzel az eljárással képek teljes hátterét módosíthatjuk, ezzel egészen más, új dolgot létrehozva.

Ha meg vagyunk elégedve az eredeti színekkel, viszont túl fakónak találjuk az árnyalatokat, akkor néha az is segíthet, ha a kontrasztunk emelünk egy keveset.

 

vászonfotó módosított háttérrel

 

De ha még több életet szeretnénk vinni a képbe, akkor próbáljuk ki bátran a foto filtereket. Egészen egyedi hangulatot kölcsönözhetünk fényképeinknek.

 

Kísérletezhetünk a fényhatásokkal is, amikkel hasonlóan módosíthatjuk az összhatást.

 

Kedvünkre játszhatunk a színek egyensúlyával is.

Bátran kísérletezzünk addig, amíg a kívánt hatás megszületik. A lehetőségek száma végtelen.

 

Mindig csak arra figyeljünk hogy legyen egy másolatunk a fényképről, ha esetleg nem vagyunk megelégedve az eredménnyel.

 

Ezek persze csak a legegyszerűbb, leggyorsabb lehetőségek arra, hogy saját ízlésünkre formáljunk egy-egy képet, de így is meglehetősen izgalmas alkotások születhetnek.

 

Ha kedvet kaptál hozzá csak vágj bele! Ha viszont másra bíznád a szerkesztést, akkor fordulj hozzánk bizalommal, segítünk megvalósítani elképzeléseidet, hogy az elkészült vászonkép tényleg Téged tükrözzön!

 

Az egyszerűbb effekteket a képek ára magában foglalja, egyéb grafikai költségekre személyre szabottan tudunk árajánlatot adni. 

 

Petró Viki, Vászonkép Szalon   

 

 

Petró Viki

 

 

 

 

 


« vissza


 

vászonkép kapcsolat

Kérdezz tőlem! 

Molnár Dávid
06 70 387 57 47
info@vaszonkepszalon.hu


 

montázs vászonkép

Több fotót szeretnél egy vászonképre? Kezdd itt:

Montázs vászonkép 

 

Vászonfotó készítés -

Miért válassz minket?

  • Nincs rossz fotó. Minden képet ellenőrzünk, miután beérkezett hozzánk a megrendelés.

 

  • Nem marad le senki a képről. Nézőképet küldünk a pontos látható felületről, csak a jóváhagyásod után gyártjuk a vászonfotót.
     
  • Teljesen egyedi méretű képet is kérhetsz, így egyetlen egy képpontnak sem kell lemaradnia a vászonképről.

 

  • Nem kockáztatsz semmit, 100%-os pénzvisszatérítési garanciát élvezhetsz.

 

  • Ajándék 25x25 cm-es vászonnyomatot kapsz tőlünk minden rendelésedhez.


 

  • GYIK - Gyakran ismételt vászonkép kérdések
  •  

    vászonkép garanciával

    facebook vászonkép vélemények

    google vászonkép vélemények

    Vásárlóink írták nekünk

     

    vászonkép referencia Szabó Sándor

     

    "Gyönyörű munkát végeztek nagyon rövid idő alatt. Tökéletes karácsonyi ajándék lett ebből a képből, teljesen megvagyok elégedve. Köszönöm szépen!"

    Nagy Roland (Budapest)


     

    vászonkép referencia - köszi

     "Köszi a képeket! Nagyon szép lett, màr egy barátnőm el is kérte az elérhetősègeteket.Máskor is benneteket választalak."

    Szentkirályi Bea (Paks)

     

    További levelek vásárlóinktól

     

     

     

     

     

    A VászonképSzalon
    Általános Szerződési Feltételei
    (ÁSZF)

     

     

     

    1.
    TÖLTSD FEL A KÉPEDET
    2.
    A VÁSZONKÉP BEÁLLÍTÁSAI
    3.
    MEGRENDELÉS
    fénykép feltöltése vászonképhez